lemez=

Flótás együttes - Fordulj e nap felé!

Ez a korong az együttes egy új oldalát szeretné megmutatni, amely egy tükörkép az együttes 2003-2005 közötti munkájáról.

A lemezen egy korábbitól eltérõ zenei felfogás jelenik meg: a hagyományõrzésre törekvõ, feldolgozásokon alapuló moldvai csángó népzene. A lemezen hallható dallamok a mai városi ember és a régmúlt világ hangulati, érzelmi összecsengésébõl származnak, ezért több helyen tartalmaz a megszokottól eltérõ hangszerelést és elõadásmódot, hiszen a cél az együttes önkifejezésének megvalósítása volt.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden támogatónak, szervezõnek, ötletgazdának, akiknek tevékenyen részt vettek a lemez megszületésében. Külön köszönet illeti az Életfa Hagyományõrzõ Egyesület tagjait, Jánossy Bélát, Selek Leventét, Szántó Gabit, Szerzõ Lászlót, valamennyiünk családját a kitartásért és a bíztatásért. Ezen kívül nagy tisztelettel tartozunk azoknak a zenészeknek, akik tanítottak és elfogadtak minket, akik fontosnak tartják kultúrájuk továbbadását, így Bálint Erzsének, Dobos Rózsának, Fehér Mártonnak, Hodorog Andrásnak, Legedi László Istvánnak, Mandache Aurélnak.

A lemez 2006. elején a Periferic cords gondozásában jelent meg.